Újra itthon

Kedves olvasóink !

Először is köszönjük mindenkinek a figyelmet, a kommenteket, a biztatást.
Hazaérkezésünk óta közel négy hét telt el. Lassan visszarázódunk a dolgos hétköznapokba.
Felkerültek a fényképek (legalábbis egy részük) az albumokba.
Az elkövetkező hetekben (hónapokban) pedig megpróbálom kiegészíteni a bejegyzéseket, kényelmesen, billentyűzetről kijavítani az elütéseket, elhelyezni a hivatkozott képeket, szóval kerek egésszé szeretném varázsolni a blogot.
Úgy gondolom, hogy megtartom az eredeti bejegyzések "spontaneitását", azokon csak az értelmet zavaró hibákat javítom, illetve a képeket illesztem be, a kiegészítéseket az adott dátumhoz illesztett új bejegyzésekben fogom elhelyezni.
Addig is, akit érdekel, annak jó szórakozást kívánok a képek nézegetéséhez.

Elindultunk hazafelé :)

Délig kellett elhagyni a szállót, ezért jó sokáig lustálkodtunk, hiszen a vonat csak fél tizenegykor indul.
Délben elsétáltunk a pályaudvarra, kb. két km újra bakancsban és hátizsákkal :), ahol közölte egy úr, hogy csomagmegőrző csak az óvárosban van :) Így ezt a napot is zsákkal együtt töltjük.
Elmentünk egy "bevásárló központba", nem egészen olyan volt, mint amire szükségünk lett volna. Egy áruház, sok osztály, leülni csak étteremben lehet, ami nem tűnt túl olcsónak, így kihagytuk. Jó pont viszont, hogy szó nélkül tűrték, hogy hátunkon a zsákkal, végig nézzük az egész áruházat, sőt amikor vettünk valamit, akkor kedvesen szóltak, hogy az ÁFÁt (itt IVA) visszaadják, ha regisztralunk.
Az áruházzal végeztünk, ezután vissza a városba, megettunk egy-egy hatalmas szendvicset, majd üldögéltünk a parkban. A szieszta végén vettünk egy boltban éjszakára innivalót, majd gondoltuk leülünk még egy kicsit a katedrális előtt. Ez egy szerencsés döntés volt, mert összefutottunk egy olyan francia testvérparral, akiket nagyon régen nem láttunk. Két aranyos, nyugdíjas úrról van szó, akik a francia Le Puyben kezdték az utat, és amikor Roncesvallesben egy asztalhoz kerültünk, akkor már harminc napja úton voltak. Három nappal érkeztek később, mint mi és az ideérkezett feleségeikkel sétálgattak, amikor találkoztunk. Nazy volt az öröm, megvolt a franciáknál kötelező négy puszi, gyorsann végigvettük ki mikor stb. közben az asszonyok diszkréten elhúzódtak. Csak néhány napig láttuk őket, de olyan kedvesek, jó kedelyuek voltak mindig, hogy gyakran emlegettuk őket az utóbbi napokban. Ez így egy jó befejezés volt.

Még egyszer ettünk, hogy kitartson reggelig, majd kimentünk a pályaudvarra, ahol elnézegettuk a gyönyörű fehér, modern vonatokat, amit gondolom mindenki ismer már az elmúlt hét tragédiája után. Valami hasonlóra vártunk, aztán bemondtak a vonatunkat, aminek saját neve is van: Trenhotel, és ezekután bedöcögott elénk egy özönvíz előtti dieselmozdony. Belül nem őskori a vonat, de lelakott, és nincs 220-as csatlakozó sem, pedig arra számítottunk :(. "Kellemesen" ringat, magyarul ráz, és elég hangos is, de előbb utóbb úgyis elalszunk :) Pedig már kezdtük azt hinni, minket már nem lehet meglepni.
Egyébként jó fejek a spanyolok, és van valami, amit minden nap éreztünk, nagyvárosban és faluban egyaránt, ez a bizalom. Most például felültünk a vonatra, a kalauz ellenőrizte a saját listáját, hogy hol kell ülni valakinek, és a jegyunket még nem kérte el, a boltokban is nyugodtan lehetett válogatni, kezedben egy csomó cuccal senki nem nézett rád mereven, a bárok nyitott teraszán se kellett azonnal fizetni, stb.

Hát most vonatozunk még vagy nyolc-kilenc órát, aztán Madrid, ahol már mag se fogjuk próbálni ezt a csomagmegőrző dolgot :)

Santiago de Compostela

Ma beutaztunk Santiagoba. A busz az összes tengerparti üdülőhelyet végigjárta, így az út, ami kb kilencven km, tartott több mint három órát. Online foglaltunk szobát előre, egy három csillagos szállóban 45 euróért, akciósan :) így most egészen úri körülmények között kell "rendes" emberré változnunk.
A délutánt a történelmi városrészben csavarogva és emléktárgyakat válogatva töltöttük. Este pedig megpróbáltam a kivilágított katedrálist lefenykepezni, majd otthon kiderül milyen sikerrel.
A holnap is még csavargas, este felulunk a vonatra, ami Madridba visz minket reggelre.

Fisterra - a világ végén

Igazi pihenőnapot tartottunk, délelőtt csak lustálkodtunk és néztük az ablakból, ahogy a "reggeli" piachoz építik a standokat, tizenegy körül már lehetett vásárolni, így mi is lementünk, de a hasonló olasz és francia piacok után ez csalódás volt, gyakorlatilag egy kínai piac volt, helyi áru, akár gyümölcs, akár sajt, csak mutatóban volt, kóstolni sem nagyon lehetett, az eladók nem voltak olyan lelkesek, mint vártam.

Közben összefutottunk néhány régen látott ismerőssel, pl a japán szakáccsal, aki most is kitörő örömmel üdvözölt minket, eljutottunk odáig, hogy udvariasan megölelt minket.

Piac után megint pihenés, majd délután négy felé kisétáltunk a világítótoronyhoz. Megnéztük a nullás km követ, meg a bronz bakancsot. Visszafelé ellenőriztük, hogy jutunk ki az ún zarándok partra, ahonnan a naplementét tudjuk megnézni. Ezen a parton satoroznak a zarándokok, a levezető útra ki van írva, hogy veszélyes partszakasz, és a rendőrség nem védi, ne is hívd a 112-t :) Most is sok sátor volt lenn, a zarándokok békésen röplabdáztak.
Mire visszaértünk már tíz km-t megtettünk.

34. nap Santa Mariña - Fisterra

Reggel előre megfontolt szándékkal nem órára keltünk, ahogy sikerül :) Gondoltuk hátha később jobban látszik mi várható.
Háromnegyed hétkor aztán végképp felébredtem és kinezve az ablakon, szép nagy fekete felhőket láttam, bár igaz ekkor nem esett.
Tegnap este kettőnknek együtt volt négy pár száraz zoknija, egy-egy rajtunk volt éjjel, a másik kettő a párnám alatt, hát ezek reggelre már nem igazán voltak szárazak, legjobb esetben nyirkosak, az ágy végére akasztott, gyorsan száradó, mikroszálas törölköző nem hogy megszaradt, de kifejezetten vizes volt. Természetesen a bakancsok sem száradtak meg, különösen a kivett talpbetétek tocsogtak még mindig a víztől.

Ez volt az a pillanat, amikor "felsugárzást" kértem. Azaz lementem a kifejezetten kedves és aranyos háziasszonyunkhoz és megkértem, hogy hívjon nekünk egy taxit, amely egyenesen Fisterraba repít minket (azt már tegnap délután, száradás közben ellenőriztem, hogy a környékén nem jár busz).
Szépen nyugodtan összepakoltunk, vizes dolgokat külön, megreggeliztünk, mindent megköszöntünk a háziaknak, közben megjött az autó, bepakoltunk, és elindultunk Fisterra felé. Mondanom sem kell, hogy öt perc múlva esett :) na de kit zavar ez egy autóban ülve :)

Fisterraban nem esett, kerestünk egy panziót, ahol viszonylag olcsón kaptunk fürdőszobás szobát, két éjszakára (fejenként és naponta csak hat euró a plusz, és ketten vagyunk, saját fürdővel és tvvel).

A napot már kb egy fél órára láttuk, felmértük hol mit lehet majd vacsizni és most a friss paplan melegében pihenünk.

Holnap kisétálunk a világítótoronyhoz, az itteni tv azt mondta, már jobb idő lesz. Megnézzük a naplementét és szerdán visszatérünk Santiagoba egy alaposabb városnézésre.

33. nap Negreira - Santa Mariña (21 km)

Köszönjük az előrejelzést, ahogy az lenni szokott, nem jött be. Úgy bőrig áztunk, mintha teljes felszerelésünkkel együtt fürdőt vettünk volna. Minden átázott. Volt egy félóránk amikor úgy szakadt, hogy ha autóval vagyok, félreállok. Ráadásul mindezt viharos, hideg oldalszéllel fűszerezve.

Most is esik, esélyünk sincs, hogy a cipő vagy zokni megszáradjon. És kinn vagyunk a semmiben, nem jár erre busz, nincsenek nagyon bárok sem, ahol pihenni lehetne.

Holnap 30 km-t kéne menni a legközelebbi nagyobb településig, ahol már van busz, ezt vizes cipőben nem hiszem, hogy meg tudjuk tenni, de majd holnap kiderül meddig jutunk és hogyan, sok függ az időtől.

Teljesítve: 854 km, 13800 m szint

32. nap Santiago - Negreira (22 km, 500 m szint)

A szokásos sötétben hagytuk el a várost, ahol megállapítottuk, hogy a fiatalok azért buliztak valahol, a nemzeti gyász ellenére.

Mikor kivilágosodott, találkoztunk egy gyönyörű szivárvánnyal, le is fényképeztük, majd gyorsan esőruhát öltöttünk, mert elkezdett esni, és az út további részén már csak az volt a kérdés, hogy jobban esik, vagy csak csöpög.

Volt egy pillanat, amikor ránk sütött a nap, egy Maceira nevű kis faluban találkoztunk megint egy régi kőhíddal, amelyen átkelve egy kicsit szedni kellett a lábunkat, mert jött mögöttünk egy autó, amely tükörtől tükörig éppen elfért a híd kő korlátjai között (ezt sikerült lefotózni :).

Természetesen újra esett, egészen Negreiraig, ahol beszállásoltunk, csinaltattunk egy nagymosást, szaritast, azaz kifizettük ezek árát, így holnap tiszta ruhában fogunk ázni, mert holnapra is minden előrejelzés esőt ígér :(

Teljesítve: 833 km, 13400 m szint

31. nap O' Pedrouzo - Santiago (21 km)

Megérkeztünk Santiagoba, este bővebben írok, most fürdés aztán egy kis városnézés.

Szóval reggel korán, ahogy szoktuk, elindultunk. A különbség csak az volt, hogy az eddigi napokhoz képest, sokkal többen tették ugyanezt. Így már a sötét erdőben kerülgetni kellett a lassabb zarándokokat.

Félúton megreggeliztünk, összefutottunk a vegetáriánus kanadai párral, akiket már elég régen nem láttunk.

Megkerültük a repteret, lefenykepeztuk az első olyan követ, amelyen már Santiago felirat volt.

Néhány kilométerrel a vége előtt ér az út az "öröm" hegyére (Monte do Gozo), itt ajelek az új emlékmű mellett vezetnek, amelyet II János Pál látogatása alkalmából emeltek. Itt aztán a zarándokok elkezdtek örömködni, fotozkodni. Mi pedig a gps segítségével megkerestük a régi szobrot, ami valóban a hegy tetején van, két óriás zarándok tekint Santiago felé, és innen lehet is látni a várost, közepén a katedrálissal.

Visszatértünk a jelzésre és megkezdtük hosszú setankat a külvárosban. Tizenegy után néhány perccel érkeztünk a katedrális elé, sokad magunkkal. Néhány perc után a legfontosabb feladat, megszerezni. "compostella"-t, ehhez bealltunk a zarándokiroda előtti hosszú sorba, de szerencsére sokan dolgoztak és gyorsan, igy húsz perc alatt kezünkben volt a zarándoklevél, amelyhez rögtön a kijáratnál lehetett venni egy papírhengert, amiben hazaszállítjuk.

Már majdnem dél volt, visszasiettünk a katedrálisba a zarándokmisére. A mise kezdetére zsúfolásig megtelt a templom, amelyben a fő és kereszthajóban összesen ezer ülőhely van, és legalább ennyi, ha nem több állóhely. A mise elején több nyelven köszöntik a zarándokokat és felsorolják, hogy tegnap honnan érkeztek, elhangzott az Hungria név is, tehát tegnap is érkezett valaki, régi ismerősünk Edit, akivel Sahagunig többé kevésbé együtt haladtunk, ránk talált a templomban, tehát ő is megérkezett, ő Leon előtt egy kicsit buszozott, hogy rövidebb szakaszokkal érjen ide.

És igen, a templomba bemehettünk zsákkal, bottal, csak arra kértek minket, hogy ha lerakjuk, akkor a külső fal mellé tegyük (és igen, a mise végén pontosan ott találtuk őket, ahol hagytuk). A mise alatt gyönyörködhettünk a hatalmas füstölőben, de sajnos ma nem lengették meg.

A következő feladat: szállást keresni, az albergueek viszonylag messze vannak a központtól, délután egyre a belvárosi olcsó panziók úgy tűnt mind megteltek, amikor jött egy hölgy és megkérdezte szobát keresunk-e, majd rögtön eldarálta, hogy kettőnknek mennyiért ad szobát (itt drágábbak az alberguek, mint eddig, annál alacsonyabb árat mondott), látta hogy hajlunk az üzletre, mondta hogy kovessuk, megmutatja, és irgalmatlan sebességgel megindult a tömegben. Szóval most egy lakás felső szintjén vagyunk, nem öt percre a katedrálistól, és a miénkkel együtt négy szoba van itt, úgyhogy miután velünk megkötötte az üzletet, a néni sietett vissza térre újabb kuncsaftokért, később láttuk :)

Fürdés után visszamentünk a katedrálisba, belül is alaposan megnéztük, Santiago sírját is, bár nem álltunk be a sorba, hogy megöleljük a szent mellszobrát, amely a főoltár része. Ezután körbejártuk az óvárost, és most pihenni térünk, reggel indulás.

Két fontos dolgot még elintéztünk: megvettük a vonatjegyet Madridba, és találkoztunk lányom fizikus ismerősével, aki az itteni egyetemen dolgozik.

Teljesítve: 811 km, 12900 m szint (és legalább hét km volt a városnézés, meg az elintéznivalok utáni szaladgálás)

30. nap Boente - O Pedrouzo (28 km)

Ma úgy döntöttünk, hogy tisztán akarunk Santiagoba érkezni, ezért kimossuk a ruhákat, az egyszerűség kedvéért magunkon. Más szóval ma bőrig áztunk. Na de kezdjük az elején...

Az éjszakát szépen ataludtuk, hat nő voltunk egy szobában, senki nem horkolt, vagy legalábbis nem hallottam :)

Reggel biztató jel volt, hogy gyorsabban tudtam lemenni a lépcsőn, mint tegnap délután.
Mikor elindultunk volna, akkor kiderült, hogy nem véletlenül van olyan sötét, mert esik, nem nagyon, de mégis, nosza felraktuk a zsákokra a huzatot, aztán indulás, persze lámpával, mert tényleg nem láttunk az orrunknál messzebb. A lámpa bevált, jó messzire világított, ha kellett és a vizet is tűrte.

Hét körül elértük azt a települést, amely népszerű szakaszhatár, itt már nem esett, mi azért fenn hagytuk a huzatokat.

Arzúa városkában reggeli, a bárban megy a tv, súlyos vonatbalesetről beszélnek és Santiagoról, rengeteg áldozat. Azt hittük, ma az ünnepnapon mindenhol fiesta lesz, nem így történt. A vacsora alatt is láttuk a híreket, az írott futó szövegekből kihamoztuk, hogy Galiciában hét napos gyászt rendeltek el, és felfüggesztettek minden Jakab ünnepséget. Most már azt is tudjuk, hogy a vonat vezető 190-nel hajtott be egy 80-as kanyarba. Nyilván még vizsgálodnak, hogy miért.

Na de vissza a mi utunkhoz...
Reggeli után futólag megtekintettünk egy templomot (semmi különlegesség nem volt benne), és begyűjtöttünk egy pecsétet. Kijelöltük a következő pihenőt és tova mentünk. A megállóban kiderült, hogy a lábam nem százas, de menet közben úgy tűnik a tapasz dolgozik, néhány száz méter után fájdalom nélkül tudok menni.

Már a következő pihenő közelében jártunk, amikor egy pillanat alatt zuhogni kezdett, ekkor áztunk bőrig. A cipőm nem lett vizes, a négy heti por nem hagyja magát.

Egy kicsit mulattunk az álzarándokokon, sokuknal még esokabát sincs. Ma tudatosult bennem a legrosszabb fajta álzarándok fajta, a buszos! Aki előre küldi a csomagját az legalább gyalogol, ha esik, ázik, stb. A buszosok kiszállnak a buszbol, mennek néhány km-t, aztán a következő megbeszélt ponton, ha nincs kedve tovább gyalogolni, akkor beszáll a buszba. Volt egy busz, amit ma háromszor láttunk álldogálni az út szélén.
Az a kellemetlen ezekkel a csomag előre kuldesekkel, hogy ezek lefoglalják az albergueek egy részét, itt a végén már jelentős részét. Mai célpontukon us az előre kinézett albergue közölte, hogy ha nincs foglalásunk, akkor tele van. Még az a szerencse, hogy az állami albergue a már említett erősorrend szerint adja a helyeket, itt szóba sem jön a foglalás.

Szóval kissé átázva érkeztünk Salceda falu szélére egy Casa Verde nevű kocsmába, sok jó zarándok kis helyen is elfér, a személyzet és a hely is egész vagány volt, szóval ettünk, és megszaradtunk egy kicsit, hogy aztán menjünk tova.

A nagy zuhé csak rövid ideig tartott, később a csöpögés is megszűnt, és már-már napsütésben és 26 fokban álltunk sorba az albergue előtt.

Szóval ma nem sok fénykép készült, de egy mégis. Ha nem esett volna, akkor a mai fő gondolat a következő lehetett volna: illatos eukaliptusz erdőkön, ligeteken vezetett át az utunk, tényleg szép lett volna, de még az óceánig remélem lesz alkalmunk ezt élvezni. Egyébként maga az eukaliptusz liget, erdő jól néz ki, de már értem, hogy így betelepítve gondot okoz, úgy tűnik folyamatosan cseréli a leveleit, vastag avar van alatta, és a kérge us mintha vedlene, hullik, ahol mellette, alatta hagyományos európai fajták vannak, szegény tolgy ágain mindenfele lógnak, mint a ráhullott szemét, az eukaliptusz kéreg darabok, mint hosszú szalagok.

Előttünk az első cél: Santiago, kb 20 km van hátra, terveink szerint hatkor indulunk és ha minden rendben, akkor tizenegy és tizenkettő között érünk a katedrálishoz, délben zarándokmise, délután rövid városnézés, még kell venni Madridig a vonatjegyet is, aztán szombaton indulunk Finisterra felé, rövid szakaszokban, így kedden fogunk odaérni. Utána szerdán vissza Santiagoba alaposabb megtekintés, és emléktárgyak vásárlása céljából :)

Teljesítve: 790 km, 12500 m szint (ezek a dombok nem akarnak elfogyni)

29. nap Airexe - Boente (29 km)

A horkoló kicsit elrontotta az éjszakát, pedig ő próbálkozott, mert fél tíz körül, amikor újra lefeküdt (kb két órát nem aludt), akkor felragasztott valami tapaszt az orrára, de szerintem ez csak addig ért valamit, míg el nem aludt :)
A probléma abból volt, hogy nem egyszerűen horkolt, hanem időnként hangosan beszélt, felkiáltott, dalolt, majd fujtatott tovább. És az éjszaka során vagy négyszer ment a mosdóba, amelynek ajtaját képtelen volt halkan becsukni, szóval elég gyakran ébredtünk fel, és kis hija volt, hogy kiköltözzünk az előtérbe.

Az éjszaka, ha lassan is, de végetért és hat órakor, gyönyörű, teli holdas éjszakában elindultunk, a holdnak köszönhetően nem volt szükség a lámpára.

A következő településén összefutottunk egy idősebb úrral, aki hálótársunk volt az előző két éjszaka, tippünk szerint kanadai lehet, mert szépen ejtette a francia neveket és tekintettel van embertársairá, nem úgy mint a legtöbb amerikai (tisztelet a kivételnek).

Az első "nagyobb" település, Palas de Rei volt, ahol megnéztük a San Tirso templomot és gyűjtöttünk pecsétet. Itt sajnos összetalálkoztunk egy regiment spanyol diákkal megint, akik csak a utolsó százat gyalogolják és úgy tűnik többségüknek futja arra, hogy a csomagját is küldözgesse. A templom után egy barátságos bárban elfogyasztottuk a szokásos reggelit, hűvösek a reggelek, tehát kakaót. Ide is besereglett egy csapat diák csak pecsétet akartak, és annyira nem veszik ezt az egészet komolyan, hogy egyikük rögtön ott is felejtette a kulacsát, ami ugye a kezében volt, más csomagja nem lévén.

A település ez után el is fogyott, neve ellenére ez ma már egy picike hely. Ezekután számos kicsi és még kisebb falun mentünk keresztül. Az egyikben tartottunk ebéd szünetet, amikor is abban a szerencsében volt részünk, hogy összetalálkoztunk egy szamaras zarándokkal, pontosabban egy egész családdal. Torres del Rioban már találkoztunk velük, talán írtam is róluk, két kisfiúval mennek, később hallottuk, hogy szamár segíti őket, és hogy ausztrálok, és most megint találkoztunk, egy gyerek mindig gyalogol, másik a szamáron, a szülők még hatalmas zsákot cipelnek, de ezek szerint haladtak, ahogy mi. Este megint egy helyen aludtunk.

Az egyetlen mai nagyobb település Melide város volt, ahol több templomot megnéztünk, volt amibe be is tudtunk menni, az egyikben egy szépen restaurált falfestmenyt is láttunk. És a város szélén megnéztük az utolsó román stílusú templomot, amellyel találkozni lehet, legalábbis Santiagoig.

Sajnos az igazság az, hogy az utolsó hat km nekem csak arról szólt, hogy teszem meg a következő lépést, mert beleállt a görcs a talpamba, csak akkor erre még nem jöttem rá, csak a fájdalmat éreztem. Elbicegtem Boente faluig, ahol még éppen kaptunk két felső ágyat. Kaptunk eldobhato, papír lepedot és párnahuzatot is (már sokszor volt ilyen), aminek felrakasahoz felmasztam az ágyra és ahogy mezítláb a vékony letrara léptem, a talpam megadta magát. Innentől fél lábon ugraltam zuhanyozni, stb.
A délutánt e probléma elhárításának szenteltuk, kislányom masszirozta, itatott velem kalciumot, végül ráragasztottunk kinesio tapaszt, amit a bokám miatt hoztam. Úgy másztam fél aludni, hogy rajtam volt a szandal, és majd így is jövök le.

Vacsora közben néztük a galiciai tv adását, hírek, mutatták a Jakab napi előkeszuleteket, és beszéltek a rengeteg zarándokrol, akik O Pedrouzoba érkeztek, hogy másnap menjenek be Santiagoba, a vágóképek között felfedeztunk ismerős arcot is, akivel Leonig még együtt haladtunk, sokszor voltunk hálótársak is. Érdekes érzés volt.

Tulajdonképpen ezért maradt el a blog megírása.

Teljesítve: 762 km, 12000 m szint
A reggeli dombokkal megint jó sok szintet összeszedtünk.

29. nap Airexe - Boente (29 km)